11.Vissza akarok menni hozzá!

Dühöngve vágódtam le a hatalmas,csipkés francia ágyamra.Nem hiszem el,hogy a szüleim hozzá akarnak adni 1 hét múlva egy olyan fiúhoz,aki azt sem tudom hogy hol lakik.Nem tudom,és még az aggaszt a legjobban,hogy milyen ő,nem külsőleg,hanem milyen a viselkedése,és ehhez hasonlók.Nem akarok összeházasodni senkivel.Nem akarok hozzámenni.Vissza akarok menni Justinhoz!
Miután meguntam a semmit tevést,és már este volt,ezért körül néztem kint,a saját tempómban.A falon sok-sok kép volt felakasztva.Mindegyik keretének az alsó végébe egy név volt vésve.Eléggé ijesztő volt,hogy Lavigne volt a vezetéknevük.Ebből ki tudtam következtetni,hogy ők az én őseim lehettek.Miután szinte az összes képet végig néztem ezen a emeleten,bátorkodtam lemenni a lépcsőn,amit egy sötétkék szőnyeg fedett.Lentről hangokat hallottam.
-Sziasztok..-Köszöntem,amikor végre eltaláltam a nappaliba,ami egy átlagos nappalinak az ötszöröse,minimum.
-Kislányom!Képzeld felhívtam Alexanderéket,és már holnap jönnének,de a repülőjük csak holnaputánra fog ideérni,ezzel itt is maradnak az esküvőig egészen.
-Az mikor is lesz?-Kezdtem ideges lenni.
-1 hét múlva.Pontosan 7 nap múlva már hivatalosan is férjhez mész.Ahj,Istenem,mióta vártam mert ezt a napot!-Örvendezett anya.Én csak behunytam a szemeimet,és próbáltam semmit sem mondani,amivel esetleg megbánthatnám.Anya elment megkérdezni hogy mikor lesz kész a vacsora,addig apa mellett foglaltam helyet,aki csak nagyot nézett az arckifejezésemen,miután belegondoltam ebbe az egész esküvődologba.
-Mi a  baj,Csillagom?-Kérdezte.
-Semmi gond,minden rendben van..-Hazudtam neki,de csak azért,hogy ne aggódjon.
-Nincs semmi rendben.
-Na jó,az hogy nem akarok hozzá menni senkihez..-Adtam meg magam,és elmondtam az én hatalmas problémámat.
-Azt gondoltam.-Mosolygott.
-Mégis honnan?
-Azért mentünk a hajóútra,hogy ne legyél olyan feszült,mert szinte beleőrültél abba,hogy egy idegenhez kell hozzámenned,és még csak ne is láttad.De látom,most is ez a probléma.
-Jól látod...Egyébként hova valósi?-Érdeklődtem a leendő férjem iránt,ha már így fog alakulni,legnagyobb örömömre..-.-'
-Spanyolországban lakik.-Mondta apa.
-Spanyolország?-Szóval nem is francia.Még jobb!
-Én azt hiszem hogy megyek aludni.Jó éjt apa!-Adtam egy puszit az arcára,és visszavonultam a szinte már toronynak nevezhető szobámba.Hogy miért?Mert szinte ez a legmagasabb pontja a kastélynak..

*2 nap múlva*
Ma érkezik meg a jövendőbeli férjem,Alexander Spanyolországból.A reptérről limuzinnal hozzák őt,és családját.A szüleim előtt tettetem hogy mennyire várom,de nem.Irtózok attól,hogy hozzámenjek valakihez.Nagyon.

-Kisasszony!Alexander úr és családja közeledik!-Szólt be az ajtón az egyik szolgálólány.
-Rendben,köszönöm hogy szólt!-Mondtam normál hangerőn,de persze ő hallotta az ajtón kívül is.
Belenéztem utoljára az egész alakos tükörbe,és megigazítottam a ruhámat.

Egy utolsó sóhajtás után elhagytam a szobámat,majd a megbeszéltek szerint az 'előtérben maradtam' aminek a mérete óriási.A falak aranyozottak voltak,ahogyan a képek kerete is.Gyönyörű volt minden,de én nem ilyen aranyozott otthonra vágyom.
Miután hallottam hogy megérkezik a limuzin,megigazítottam a hajam,és lassú léptekkel hagytam el az egész kastélyt is.Kint a szüleim,és 3,számomra idegen személy beszélgetett.
-Oh,és itt is jön a lányunk,Kira Szofia Armandina Lavigne.-Mutatott be anyám,a teljes nevemen.
-Örülök,hogy megismerhetem önöket.Már vártam a találkozást.-Szóltam először a két idősebb nőhöz és férfihoz.
-Mi is örülünk,hogy az esküvő előtt meg ismerhettünk téged.-Fogták meg a kezemet könnyes szemmel.Láthatólag már idősebbek jóval,mint a szüleim,és az egyetlen fiuk Alexandernek eddig nem sikerült házasodnia.
-Magának is örülök,Alexander úr.-Pukedliztem.
-Szintén,kisasszony.-Csókolt kezet.Mindkettőnk szülei hatalmas,könnyes szemekkel néztek minket.
-Nos,mennyünk be a kastélyba.Körbevezetem magukat.-Mondta apám.Alexander szülei mentek,viszont mi ketten ott maradtunk.
-Meséljen magáról,kisasszony.-Mondta Alexander.
-Rendben.Az alapokat tudja,nemde?-Motyogtam mosolyogva,hogy ne legyek komor kinézetű.
-Igen.
-Kiskorom óta hiszek a csodákban.Próbálom mindennek a pozitív oldalát nézni,de ez mostanság nem jön össze.
-A hajótörés óta?-Kérdezett rá.
-Igen.Felforgatta az életemet az a hajótörés.Hirtelen nem volt családom,aztán pár nap múlva kaptam egy szerető bátyát és anyát.Nehéz volt az elválás.-Hajtottam le a fejemet,visszaemlékezve arra a bizonyos napra.
Alexander nagyon rendes,és nem erőltet semmit sem rám.Beszéltünk az esküvőről a legfőbbképpen.Láthatóan már várta,ezért nem szakítottam félbe azzal,hogy én nem rajongok a korai esküvőért.Felhozott olyan témákat,amiben megállapíthattam,hogy már találkoztunk.De erre én nem emlékszem.

Már a Nap is nyugovóra tért,ezért elbúcsúztam Alexandertől,és bezárkóztam a szobámba.Hiába próbálok megbékélni ezzel az egész esküvővel,nem megy.Érzem,hogy valami hiányzik az életemből,vagy valaki.
Amikor minden nap láttam,sokkal jobb volt.Meg voltam győződve róla,hogy jól van,és semmi baja.Annyira hiányzik.Ha most tehetném,vissza mennék hozzá,és soha nem engedném el,de lehet hogy ő ezt nem akarná.

Már javában beszürkült minden kint,amikor az ablakomnak valamik neki ütköztek.Rögtön oda kaptam magam,és rájöttem,hogy valaki kis kavicsokat dobál az ablakomhoz.Csendesen kinyitottam az üvegajtókat,amiket ablaknak nevezek mindig,és elmentem egészen a korlátig.Lenézve megpillantottam egy alakot,ami nagyon ismerős volt.A fény nem világította meg,ezért nem tudtam hogy ki az.
Barna haja az ég felé nézett,ahogyan láttam Supra cipő volt rajta.Volt egy tippem,hogy ki az,de az nem lehet.Miért jött volna  ő ide?Már rég elfelejthetett.