20.Sosem gondoltam volna hogy ezt mondom

 Sziasztok Drágáim! <3 

Elérkeztünk ide,amikor az utolsó részt írom nektek.Mármint ebben az évadban,nem ebben a a blogban:D Nagyon boldog vagyok,hogy több visszajelzést is kaptam az előző bejegyzéseimnél,hogy legyen második évad.Hát...Erről az utolsó részről nem ez lett volna a tervem,de az előző részeket nagyon elszúrtam.Hogy én ezt hogyan jellemezném?Unalmas,ünneprontó,és egyéb ilyenek.

Nem az az álom rész lett.A prológushoz még hozzá sem fogtam,de ott ennek a folytatása lesz,de a kövi évad*-*

Már komolyan várom,de azt remélem hogy nem fogom elszúrni.Köszönöm,hogy mindeddig velem tartottatok!

Köszönöm az első évad idejében kapott díjaimat!(Pontosan kettőt).Köszönöm annak a két rendszeres visszajelzőmnek,akik eddig velem tartottam!

Nem vagyok elkeseredve semmi miatt,hogy túl kevés az oldal nézettsége.Tudom,hogy többen olvassák  a blogomat,mint képzelném,mert e-mailben több visszajelzést kapok!Köszönöm nektek <3

Akinek esetleg hozzáfűzni valója van a bloggal kapcsolatban,az nyugodtan írhat erre az e-mail címre:lili2516@freemail.hu

És,amit most kitaláltam:

A következő évadban ti is szerepelhettek!

Mindössze csak az alábbi e-mail címre kell elküldened magadról egy fotót,és hogy gonosz vagy jó,vagy kedves(és egyéb tulajdonságok) legyen.

Köszönöm nektek!Ezer puszi és ölelés:Lili

-Kislányom,megmondtam,hogy nem lesz nála jó helyed!Megmondtam,de te ennek ellenére is elmentél vele.Ugye nem bántott?Esetleg nem üldözött el?Jaj,Istenem!-Mért végig anya,majd a köztünk lévő kis távolságot megszakítva átölelt.
Jól esett valakitől azt érezni,hogy fontos vagyok neki,de nem Anyura és Apura lett volna szükségem.Rá lett volna szükségem,mint eddig,de ő nem tudja nekem megadni sohasem azt a törődést.Nem a munkája miatt,hanem maga miatt.Sokszor a gőgössége az egekbe kerget,de amikor a szemébe nézek,mintha elmesélné az egész életét,és éreztetné azt velem,hogy ő is egyedül van a nagyvilágban,hiába híres.
-Nem Anya,nem bántott.-Nyugtattam meg,bár én is eléggé zaklatott voltam.
Ki ne lenne az,ha azt a hírt kapná a repülőn,hogy a barátja a sárga földig itta le magát,előtte pedig mindenki előtt kimutatta,hogy Selena tetszik neki?Nem értem Justin,nem értem a viselkedését,a gondolkodását.Ami kapcsolatos Justinnal,azt nem értem.
Miért kell neki Selena,ha itt vagyok neki én?-Nyilvánvaló a válasz.
Én vajon miért léptem le az esküvőről?Azért mert boldogtalan lettem volna.Justin is boldogtalan.Még mindig szereti Selenat,Selena pedig ezzel nem törődve csalja őt,ha pedig nincsenek együtt,akkor meg lefekszik egy 30 éves férfivel és aztán rámászik Justinra.
-Ugye most már itt maradsz?-Kérdezte reményekkel teli arccal apám.
-Igen.Sajnálom,amiért itt hagytalak benneteket.Sajnálom,amiért annyi botrányt csináltam,mindhiába,és azt is sajnálom,hogy elmentem az ünnepségről,amit nekem szerveztetek.-Hangom halk volt,de éppen hallották.Én eközben szégyenemben  a márványpadlót fixíroztam.
Szégyelltem magam a történtekért,és azért is,mert 18  évesen megszöktem egy fiúval,aki csúnyán átvágott.
-Kislányom...-Anyám hatalmas sírásba tört ki.

Eközben engem felkísértek a már jól ismert szobámba.

*Justin szemszöge*

Nagyon szégyellem magam.Éppen az előbb jöttem ki az egyik szobából.Egy nő társaságában voltam,remélem értitek,hogy mi volt ott.....
Eszméletlenül fáj a fejem.A sok pia még nem volt elég,nekem még drogoznom is kellett,aztán ágyba vinni az első utcai ribancot.-Gratulálok Justin Bieber,te vagy az egyik legnagyobb balfasz!
És ezt hogy magyarázzam meg Sophienak?Aki az életemnél is többet ér,most annak okoztam óriási csalódást.Aki nem érdemelte volna meg,aki csak támogatott.
Nagyot csalódtam magamban,mert amikor Sophie esküvője közeledett,megígértem hogy soha többé nem drogozom és nem iszom,de mindezt megszegtem,és ki miatt?
Selena miatt.De nekem egyáltalán mi közöm van Selenahoz?Semmi az ég világon.Az exem,és mi van akkor?Boldogan éltem a barátnőmmel,erre ezt csinálom egy ribanc miatt.

De annyira irritál a jelenléte.Emlékszem,amikor Selena menedzsere postán küldte a terhességi tesztet.Egyrészt örültem,másrészt átkoztam magam akkoriban.Éreztem,hogy az a gyerek nem az enyém,de ha igen,akkor sem kell nekem egy gyerek a nyakamba házasság előtt.Aztán meg kiderült,hogy egy kocsmában összefeküdt egy részeg pasassal,a gyerek meg nem az enyém.Hát,nagyon örültem neki.És az a kis senkiházi még a képembe hazudott.

Igen fájdalmas múlt,de már túl léptem rajta.Ahhoz,hogy ne kövessem el ugyan azt a hibát,mint egykori barátnőm,bevallom az igazságot Sophienak.Fogalmam sincs,hogy mit mondok neki,vagy mit sejthet.Ahogy közelebb kerültem a hatalmas villámhoz,egyre rosszabb érzés fogott el.

A házban rögtön szétnéztem.Sehol semmi szilánk,rendetlenség.A szobánkban is minden rendjén volt,csak Sophie szekrénye volt nyitva.Remegő kezekkel mentem közelebb a bútorhoz.Sophie ruháinak hűlt helye volt.Minden egyes ruháját elvitte.
Gondolkozz Bieber,hova mehetett!Ne ismer senkit rajtam kívül,szóval egyedül a szüleihez mehetett.Ilyen hamar még nem érhetett Párizsba,vagy mégis?Mindenképpen utána kell mennem!



-Azt mondtad hogy azért jöttél,mert magyarázatot akarsz adni valamire...-Mondta sejtelmesen.
A lehető leghamarabb visszajöttem a Loire.völgybe,és most itt vagyok.
-Nem lehetne...-Próbáltam kibújni a magyarázat elől,de rögtön rámszólt.
-Nem!Vagy most elmagyarázod,vagy ott az ajtó!-Monda mérgesen az ajtóra mutatva.
-Oké oké,nyugi.Nos,amikor Selena akkor megjelent teljesen dühbe jöttem.
-És miért?

*Sophie Szemszöge*

-Légy szíves értsd meg!-Nézett rám azokkal a hatalmas,mogyoróbarna szemeivel,amiben most megbánás tükröződött.
-Mit?Azt hogy mindenki felé helyeztelek,itt hagytam a szüleimet,közben meg nem is szeretsz?Ha ezt ezelőtt 3 hónappal mondod,akkor nem éltem volna 3 hónapon át tévhitben.Tudod hogy most mennyire fáj?-Mondtam szenvedéssel teli  hanggal,ami most  sokkal gyerekesebben és  kényesebben hangzott.
-És most mi lesz?Mi lesz velünk?-Állt fel,és kezét felém nyújtotta,jelezve,hogy át akar ölelni,de én hátra léptem.
-Semmi.Már nem lesz több mi,csak te és én.És most,ha ennyi volt a magyarázatod,amit tisztelek,akkor légy szíves.-Hátat fordítva neki felmentem a lépcsőn.

Amennyire tudtam,nem mutattam ki neki a gyengeségemet a hatalmas lépcsőn felfelé tartva.De a szobámban már nem fogtam vissza magamat.Le térdeltem az ágyam elé,és fejemet a puha paplanra hajtottam.Már nem akarok ezen rágódni,csak egyszerűen holnap úgy akarok felkelni,mintha mi sem történt volna.Mintha nem ismertem volna Justint.Sosem gondoltam volna hogy ezt mondom,de ez az igazság.


*Pár nap múlva,Justin szemszöge*

Ami az utolsó pár napban történt,még mindig fel foghatatlan számomra.Az a nap,amikor a kórházból hívnak,azzal a címszóval hogy az egykori barátnőm élet és halál között van,elfogadhatatlan.Még most sem bírom felfogni.Egyenlőre amit róla tudok,hogy küzdenek az életéért,de ehhez neki is küzdenie kell.

"A telefonom eszeveszettül csörgött.Miután rájöttem,hogy ha eddig 2 perc után nem rakták le,akkor soha nem fogják,feltápászkodtam az ágyamból,és a konyhában heverő telefonomért mentem.
-Haló?-Szóltam bele álmos hanggal.Amióta Sophie elküldött,azóta egész nap csak alszok.
-Justin Bieber?-Szólt a vonal másik végéről egy monoton férfi hang.
-Igen.
-Itt a Victoria Hospital.A barátnőjét súlyos sérülések közepette beszállítottuk,azóta az életéért küzd.
-Tessék?Sophiet?
-A hölgy teljes neve Kira Sophia Armandina Lavigne.

Ennyi kellett nekem hogy teljesen kikészüljek.Telefonom kiesett a kezemből,és végül a padlón landolt törött képernyővel,de ez volt most a legkevesebb gondom.Attól,hogy most rögtön repülőre szállok,nem leszek rögtön ott.

Pár cuccomat összepakolva 5 perc alatt indultam a repülőtérre...."

Talán,ha nem én találom meg,hanem valaki más,nem szenvedne miattam.Biztos vagyok benne hogy az  én hibám.Miért omlott volna össze a szervezete,ha nem éppen az előző nap történtek miatt?Bárcsak én lennék ott.Bárcsak én szenvednék.Bárcsak én meghaltam volna.Bárcsak nem élnék...


-Felébredt!-Jött ki az orvos Sophie szobájából.
-Felébredt?!-Kérdezett vissza mindenki,aki csak Miatta volt itt.
-Igen,de még nem fogadhat látogatókat.
-Akkor,már nincs...?-Kérdezte könnyes szemekkel Mrs.Lavigne.
-Nem,nincs életveszélyben.Nagyon erős lány,hamar fel fog épülni,de...-Itt a doktor úr elhallgatott.Mindenki fejében lejátszód.
-De?De mi?!-Kérdeztem vissza ingerülten.
-De nem emlékszik semmire,és soha nem is fog.
Az egész folyosóra csend ült ki,egyedül csak Mrs.Lavigne szipogása hallatszott.Nem fog emlékezni semmire sem.A gyermekkorára,a rossz és jó emlékekre,amikbe én is beletartozom,de inkább a rossz emlékek közé.Ez is mind miattam van.Miattam esik ki neki minden emléke,amit egész életében átélt.Bűntudatom van,ami akkora mint az egész univerzum talán.Szerintem ezt nem lehet szavakba önteni,amit most érzek.
Másnap a főorvos bejelenti,hogy már teljesen magánál van,lehet látogatóknak bemenni.
-Mr.Lavigne,én...
-Igen,fiam?-Ez alatt a 4 nap alatt már fiuknak szólítottak,ami nagyon jól esett,de nem tudtam magam beleélni a helyzetbe.
-Én,most elmegyek.-Mondtam,és köszönés nélkül távozni akartam.Nem merek a szemükbe  nézni.
-Nem is szeretnéd őt látni?
-De,viszont nekem az ő életében nincs helyem.

Szomorúan távoztam.Azt hiszem,hogy a mi történetünknek itt lett vége,vagy már ezelőtt 1 héttel,amikor mindent elbasztam.